Az éhezők viadala - Az új kedvenc

Suzanne Collins: Az éhezők viadala trilógia

Eredetileg külön-külön szerettem volna írni a könyvekről, de igazából annyira összetartoznak, hogy nem bírom őket szétválasztani. Bár ebben nyílván az is közrejátszik, hogy kevesebb, mint egy hét alatt olvastam el mindhárom részt.

A történet valamikor a jövőben játszódik, mikor a ma ismert világ már nem létezik, hanem a Kapitólium és a fennhatósága alá tartozó tizenkét körzet mindössze, ahol még élet van. Ennek a zsarnoki, diktatórikus világnak az egyik fő eseménye az évente megrendezésre kerülő Éhezők viadala, mely a kapitóliumiak szórakoztatására szolgáló reality showra hasonlító műsor. Valamennyi körzet kénytelen kisorsolni egy-egy 12 és 18 év közötti fiút és lányt az eseményre, tudva, hogy a huszonnégy fiatalból mindössze egyetlen kerülhet ki élve az arénából.

Katniss Everdeen, a félárva lány a Tizenkettedik körzetből, mindössze 16 éves, mikor az eredetileg kisorsolt húga helyett önként jelentkezik a viadalra. Noha szinte minimális az esélye, de a húgának tett ígéret miatt mindenre elszánt, hogy valaha még hazatérhessen. Pedig ez nem is olyan egyszerű feladat, hiszen a mentora egy iszákos semmirekellő, Tizenkettedik körzetbeli ellenfelének, Peetának, egy életre adósa, amiért évekkel korábban megmentette az éhhaláltól, és a többi kiválasztott is mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a végén ők maradhassanak életben.

Már a tartalomból egyértelművé válik, hogy nem egy túl vidám történetről van szó, és ahogy egyre előrébb haladtam, és betekintést nyertem ennek a szörnyű világnak az életébe, folyton az járt a fejemben, ez akár még be is következhet. Nem is olyan elképzelhetetlen, hogy egy nap odáig jutunk, hogy megsemmisül a civilizációnk jelentős része, ahogy az sem, hogy egyetlen diktatórikus állammá szerveződjön a világ. És tekintettel arra, hogy manapság egyre nő a kiskorú bűnözők száma is, még félelmetesebb arra gondolni, hogy az Éhezők viadala akár létre is jöhetne.

Hiszen nézzünk csak körbe a televíziós csatornák kínálatában, ez is épp olyan valóság show, mint a mai, csak gyerekekről szól, akik gyilkolják egymást. Vajon mennyi idő kell, hogy a mi világunkban már túl unalmas legyen egy csapatnyi összezárt ember mindennapjait nézni, és ezért nem gondolják úgy a műsorkészítők, hogy fel kéne pörgetni a műsort? Őszintén kívánom, hogy ne legyen igazam, mert ha megtörténne, az az emberiség bukása lenne.

Miközben olvastam a trilógiát, képtelen voltam egyetlen könnycseppet is ejteni, pedig voltak részek, ahol más körülmények között simán elbőgtem volna magam. De éppen ez volt az erőssége ennek a történetnek, hogy pörögtek benne annyira az események, hogy egy másodpercnyi időm se legyen megállni, meggyászolni valakit.

Voltak a szívemnek igazán kedves szereplők a történetben, akik még akár meg is tudtak nevettetni, mint Finnick és az előkészítő csapat, olyanok is, akik mélyen megérintették a lelkemet, Ruta, Prim és Cinna, de kétségkívül a kedvenc szereplőm mindhárom részben Peeta volt. A fiatal kora ellenére már a legelején olyan tisztán látja az eseményeket, ahogy senki más, és végtelenül hűséges azokkal, akiket szeret. Annak ellenére, hogy a könyvek Katniss szeméből vannak elmesélve, mégis Peeta az, akit megszerettem már az elején.

Külön kiemelném még Haymitch karakterét, aki annak ellenére, hogy egy alkoholista, lecsúszott alak, mégis vannak remek pillanatai, és az ember egyszerre tudja őt szánni, és talán még szeretni is, és mégis gyűlölni azért, amilyen. Hogy titokzatos, kétszínű, és nem tudni, kit támogat, mik a tervei.

Gale karaktere volt, amin a legtöbbet gondolkoztam mindhárom rész alatt, hogy kedvelem-e. végül arra jutottam, hogy nyílván azért viseltetek iránta kissé negatív érzésekkel, mert nálam Peeta lenne a nyerő a két fiú közül, és nem is kéne ezen annyit nyüglődnöm, mint Katnissnak. Mert Gale lehet csodálatos legjobb barát, a családját segítő kitartó fiú, mégsem érzem benne mindazt az erőt, és ez alatt mentálist értek, ami Peetában megvan.

Úgy hiszem, egy nap még újra fogom olvasni a könyveket, mert jelenleg hatalmas ürességet érzek magamban, amin lehet, hogy egy picikét bővebb epilógus sokat segített volna, de addig is még sokszor eszembe fognak jutni részletek. Remek trilógia volt, amelyet a kedvenceim között fogok számon tartani, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Mert ez nem egy ifjúsági regény, mint ahogy hirdetik, sokkal több annál… és nem is csak fiataloknak.