Lylia Bloom: Ellopott életek
Lylia
Bloom Ellopott életek című könyve nem
az a tipikus tucat darab, amivel manapság szokás elárasztani a könyvesboltok
polcait. Nem egy habkönnyű lányregény, hiába szerepel a moly.hu könyves
közösségi oldalon a romantikus kategóriában, ott is az előkelő hatvanadik
helyen a 95 százalékos értékelésének köszönhetően, melyet harmincnyolc olvasó
értékelése alapján ért el.
Hogy
miért is mondom, hogy se nem habkönnyű, se nem lányregény?
Noha
a főszereplő lány, Szalay Emma 18 éves és a regény végére rátalál a szerelemre,
az ő történetében ez egyáltalán nem mondható természetesnek. Ez egy olyan
könyv, amely rámutat a mai világ és a fiatal generáció hibáira, az élet
kegyetlenségére, a könnyelműség szörnyű következményeire, a család
jelentőségére; ami pedig a legfontosabb, mennyi mindenre képes az ember, ha a
szeretet a legfőbb hajtóereje.
Már
a fülszöveg és a borító szürke színvilága is sejteti, hogy egy olyan világba
nyerhetünk betekintést olvasás közben, mely bemutatja az éjszakai élet minden
mocskát. Az alapszituáció sajnos a mai világban nagyon is gyakori, rendszeresen
hallani a hírekben, olvasni az újságokban, eltűnik egy fiatal lány az
éjszakában; szórakozni indult, de többé nem tért haza. A rendőrség tehetetlen,
talán nem is akar tenni semmit, a lány szülei elhidegült kapcsolatuk miatt
inkább gondolják, hogy csak elszökött. Az egyetlen, aki aggódik, mert biztos
benne, hogy baj történt, a húga, Emma.
Az
ő történetszála adja a regény fő irányvonalát, amely mellé bekapcsolódik a
kezdetben kevésbé jelentős, idővel azonban egyenértékű másik szál, a férfi
főszereplő, Olivér története és szemszöge. Ahogy peregnek az oldalak, a két
cselekmény nem csak összeér, de szorosan össze is kapcsolódik, így lehetőséget
teremtve az olvasók számára, hogy ugyanazt az eseményt különböző szempontok
szerint olvashassuk és átélhessük.
Emma,
az érettségi előtt álló szürke kisegér életében a legfontosabb személy a
nővére. Alexa nem csupán a testvére, de a legjobb – az egyetlen – barátnője. Az
iránta érzett szeretete vezérli, hogy az eltűnését követően, miközben mindenki
tétlenül vár, hogy magától előkerüljön a lány, cselekedjen. Magánnyomozásba
kezd, s noha soha életében nem járt még szórakozóhelyen, szombat este a szüleit
átverve kiszökik, mert abban reménykedik, ott nyomára lelhet.
Már
az első discóban tett látogatás árulkodó lehet az olvasók számára, hogy nem minden
tisztességes és normális, ami ott folyik, de Emma naivitással szemléli az
eseményeket. Felfedez egy titkos ajtót, amely mögött a nővérét sejti; a
következő szombaton kihívó öltözékének és sminkjének köszönhetően a
klubtulajdonos be is vezeti rajta. Azonban ott nem Alexa várja, hanem a
felismerés, hogy az elzárt részlegben prostitúció folyik, melynek ő is
áldozatává válik. Nem tud szabadulni, bezárják, megbecstelenítik, eladják, mint
a modern kori rabszolgákat. Hosszú hetek kínszenvedése vár rá Lóri, a tulaj
fogságában, s ezen idő alatt az egyetlen reménye, hogy megpróbálja kideríteni,
mi lett a testvérével, miután bizonyítékot talál rá, hogy Alexa is ott
raboskodott korábban.
A
másik szálon Gajdos Olivért, a húsz éves fiatalember történetét tárja elénk az
író. Olivér a szüleivel való rossz kapcsolat elől egy barátjához költözik,
akivel az élete a bulik és a lányok körül forog. A pénzszerzés érdekében
kezdetben gyorsétteremben vállal állást, majd a könnyebb és nagyobb bevétel
érdekében drogdílerkedésbe kezd. Ekkor találkozik össze Emmával, mivel a főnöke
ugyanaz a Lóri, mint a lány fogva tartója. Mikor Olivér rádöbben, hogy Emma nem
önszántából állt prostituáltnak, hanem kényszerítik, hamarosan elhatározza,
hogy segít neki megszökni, de a helyzet közel sem olyan egyszerű, mivel
éjjel-nappal őrzik a kurválkodásra kényszerített lányokat. A helyzetet tovább
bonyolítja, hogy Lórinak a rendőrségen is beépített emberei vannak, valamint
információmorzsákhoz jutnak, hogy Alexa az oroszokhoz került, akik szintén a főnök
kapcsolatai, a drogügylet fontos szereplői.
A
két főszereplőn kívül a többi karaktert nem ismerjük meg jobban, nem is tűnnek
fel hosszú időre, ezáltal leginkább egy-egy jellemző vonásuk teszi őket
sablon-karakterré.
Lóri
az abszolút rossz, aki nem csak elrabolja, fogva tartja és szexuális
szolgáltatásokra kényszeríti a lányokat, de a rendőrséggel is korrupt
kapcsolatban áll, drogot csempész be az országba. Emellett nincsen egyetlen jó
tulajdonsága sem, ő a totális „fekete” karakter, míg Emma a naivitása és Olivér
a könnyelmű, léha életmódja ellenére a két „fehér” szereplő. Köztes állapot
nincs igazán, így mindenki papírszereplővé válik.
Hiába
igyekszik az írónő bemutatni a motivációkat, nem tudom sajnálni Emma és Alexa
kivételével őket. Két példát emelnék ki: az egyik Noémi, aki önszántából lett
prostituált, nem mellesleg ő az értelmi szerzője a lányok elrablásából
működtetett kuplerájnak. Hiába védekezik azzal, hogy neki csak azért kell a
pénz, hogy tovább tanulhasson, az a mód, hogy ezt mások tönkretételével akarja
elérni, gyűlöltté teszi mindenki szemében. A másik megemlítendő szereplő Gergő,
a kidobóember vagy testőr, kinek melyik megfogalmazás tetszik jobban. Megtudjuk
róla, hogy csak azért dolgozik Lórinak, mert van egy lánya, aki miatt pénzre van
szüksége, de alig várja, hogy pár hónap múlva megszűnjön a szerződése. Gergő
sosem bántja Emmát, a tekintete sokszor még szánakozó, majdhogynem
bocsánatkérő, de mégsem tesz semmit, hogy megóvja a lányokat a kényszertől. Az
egész könyvben hangsúlyozva van, mennyire várja már, hogy befejezhesse a
munkát, újra a lányával lehessen, a végén azonban mégis mártírt csinál magából,
lelöveti magát azért, hogy Emmáékat mentse. Emma ugyan nem neheztel rá, sőt,
még meg is siratja a férfit, bennem mégis ambivalens érzéseket váltott ki a
szerepe. Attól még, hogy valaki megbánja a hosszú évek alatt elkövetett
tetteit, és az életét adja, hogy törlesszen, még nem lesz pozitív szereplő sem,
nem hogy hős. Az, aki becsukja a szemét, hogy ne lássa a rosszat, épp olyan
rossz, mint aki elköveti.
Sajnos
a mai világban egy ilyen eset nagyon is elképzelhető, hiába ez a regény fikció.
Nagyon fontos, hogy a mai fiatalok tisztában legyenek vele, egy szórakozóhely
vagy az éjszakai élet akár egy sötét sikátorban milyen szörnyűségeket rejteget.
Úgy érzem, ez a legfontosabb mondanivalója a könyvnek: legyünk óvatosak, mert
az életünk egy pillanat alatt vakvágányra kerülhet, ha túl naivak, túl
hiszékenyek, vagy kapzsik és pénzsóvárak vagyunk.
Az
éjszakai élet veszélyes. Budapesten is. Nem csak az amerikai filmekben, ahol a
mindenféle bandaháborúkat látjuk, vagy az italokba kevert drogok hatásait.
Magyarországon talán nem annyira nagy és látványos, de épp úgy jelenlévő a
probléma.
Ezért
is szolgál örömömre, hogy egy magyar írónő nagyszerű stílusban megírt könyve
került a kezembe. Valószínűleg a nem túl könnyed téma miatt – és mert
magánkiadásban jelent meg -, nem fog annyi olvasóhoz eljutni ez a mű, mint
kellene, de abban biztos vagyok, hogy akik időt szánnak rá, hogy elolvassák
Emma és Olivér történetét, ezentúl más szemmel fogják nézni a
szórakozóhelyeket, a bulikat, és talán többször átgondolják, hogy mennyire
lehet megbízni az embertársaikban. Arról nem is beszélve, hogy ha egy titkos
helyiségbe invitálnak egy klubban, erősen megfontolandó, szabad-e igent
mondani.
Vannak
hibái a könyvnek, de számomra mindez elsikkad, mert a mondanivaló sokkal
fontosabb. Megérint, elborzaszt, elgondolkodtat. Számomra ezek egy jó könyv
legfontosabb tulajdonságai. Ajánlom mindazok számára, akik hasonló élményre vágynak,
de azoknak semmiképpen, akik csakis rózsaszínben szeretnék látni a világot.
Ebben a könyvben ez a szín nem létezik.
Itt
a sötétség dominál, de az alagút végén halványan-fehéren pislákol a remény.
