Katja Millay: Nyugalom tengere

„Azok, akikkel sosem történt semmi szar, mindig azt hiszik, hogy tudják, mi a helyes reakció arra, ha az embernek tönkreteszik az életét. Azok pedig, akik átéltek valami szart, azt hiszik, hogy mindenkinek pontosan ugyanúgy kellene megbirkóznia vele, mint ahogy nekik sikerült. Mintha létezne szabálygyűjtemény a pokol túlélésére.”

Fülszöveg: A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.

Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.

A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt.

Mióta először elolvastam a leírást, olvasni akartam a könyvet, amit szépen meg is rendeltem, hazahoztam, majd feltettem a polcra, és hagytam állni, várni, hogy elmúljon az olvasási kedvetlenségem. Hónapok teltek el, mígnem végre a polcra nyúltam, és ezt a kötetet emeltem le, bár megijedtem, hogy frissen újraéledő vágyamnak egyelőre csak vékonyabb könyvekre lenne szüksége, nem egy fél téglára. Egy gyönyörű fél téglára… Röpke harminchat óra elteltével azonban már tudtam, pontosan ez kellett nekem.

Az alaptörténet a manapság egyre „divatosabbá váló” szituáció: megismerkedik két lelkileg sérült fiatal, akik talán egymás segítségével ki tudnak mászni a gödörből. Noha egyikük sem akar közel engedni senkit a szívéhez az őket ért fájdalmak miatt, mégis egyre több időt töltenek együtt. Josh háttértörténetébe viszonylag hamar betekintést nyerünk, Nastya-é azonban csak lassan tárul fel, apró elejtett utalásokból lehet rá számítani, hogy mi fog kiderülni, de felkészülni mégsem lehet. Majd ötszáz oldalt kell végigolvasni, mire a kirakós minden apró darabkája a helyére kerül, és megértjük, mi történt a lánnyal, miért vált olyanná, amilyenné. Miért lett néma önakaratából.

„A nevem Nastya Kashnikov.

Ígéretes zongoratehetség voltam, semmi keresnivalóm egy alapozó zeneórán.

Két és fél évvel ezelőtt meggyilkoltak.

Na, melyik a hamis?”

Merthogy Nastya nem beszél. Senkivel. Már másfél éve. Megromlik miatta a kapcsolata a családjával, el is költözik egy olyan helyre, ahol nem ő az állandó pletykatéma, és igyekszik egy olyan illúziót teremteni, amivel eléri, hogy mindenki békén hagyja, féljenek tőle, ne háborgassák. Mégis van pár ember, akiket önkényes némasága sem riaszt el, akik idővel új élete nagyon fontos szereplőivé válnak.

A lánynak fura szokásai vannak. Rengeteget fut, mondhatni rosszullétig túlhajszolja magát. Emellett viszont állandó édességeket készít és fogyaszt, normális ételt szinte sohasem. A ruhatára szinte kizárólag fekete darabokból áll, és vastag sminkréteg alá rejti az arcát. És estéről estére visszajár Josh Bennett garázsába nézni, ahogy a fiú dolgozik.

Josh nagyszerűen bánik a szerszámokkal, gyönyörű famunkákat csinál. Az állandó munkába menekül terápiaként az élete elől, melyben magány veszi körbe. Nincs már senkije, mert valamennyi családtagját elveszítette, az emberek pedig képmutatóan kerülik, mert azt hiszik, ők is meghalhatnak. A kivétel Drew, Josh legjobb barátja, aki viszont szöges ellentéte neki. Míg Josh-t nem érdeklik a bulik, a lányok kajtatása és a lazaság, Drew-t ezek teszik azzá a népserű személlyé, aki. Az egyetlen közös bennük talán a Nastya iránti érdeklődés. Mindkét fiút nagyon meg lehet kedvelni a történet előremozdulásával, éppen azáltal, hogy egymás szöges ellentétei.

Sok mellékszereplő is feltűnik, akik közül számomra a legérdekesebb Clay, a homoszexuális művészpalánta, aki gyönyörűen rajzol, és legújabb múzsájának Nastya-t választja. A fiú meglátja mindazt, amit a többi szereplő nem akar kimondani, az arcok tanulmányozásával ő előtte azonban nem lehetnek titkok. A lány némaságát kompenzálja Clay „csacsogó” természete, és így egy érdekes barátság alakul ki közöttük, amit az sem tud megmérgezni, hogy Nastya féltékeny a fiúra, amiért ő tud alkotni, míg ez számára már öbbé nem adatik meg a bal kezének tönkremenetele után.

„Gyűlölöm a bal kezemet. Gyűlölök ránézni. Gyűlölöm, hogy ráng, remeg, és arra emlékeztet, hogy elveszítettem önmagam. De ettől még ránézek, mert arra emlékeztet, hogy meg fogom találni a fiút, aki mindent elvett tőlem. Meg fogom ölni a fiút, aki megölt engem. Végezni fogok vele, méghozzá a bal kezemmel.”

 

Aprólékosan felépített, csodálatos történetet alkotott az írónő. A finom romantika áthatja az egész könyvet, de egy cseppet sem válik csöpögőssé. A sötét, szomorú hangulatot pedig remekül ellensúlyozzák a humoros részek, melyek általában Drew megjelenéséhez kötődnek. Nagyon szerettem, ahogy kibomlott a történet, a szereplők olyan tulajdonságokat öltöttek, melyek nem tipikus sablonkarakterekké alacsonyította őket, hanem igenis mindenkinek van jó és rossz oldala is, de mégsem fekete-fehér, hanem nagyon is élők és színesek.

Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik a New Adult kategóriát, akik vágynak rá, hogy a szívüket megérintse egy keserédes szerelem története, de legfőképpen azoknak, akik drukkolnak, hogy azoknak is járjon happy end, akik már lemondtak róla. A Nyugalom tengere pont ilyen könyv. Egy szívfacsaró, lenyűgöző, fájdalmas, lelkekig hatoló könyv. Katartikus olvasmányélmény.