Egy könyv, ami elvarázsolt

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet

„Van valami különös erejük a szavaknak. Ha avatott kezek alól kerülnek ki, megbabonáznak. Úgy rátekerednek az ember végtagjaira, mint a pókháló, és amikor annyira elbűvölték, hogy mozdulni sem tud, akkor átszúrják a bőrét, behatolnak a vérébe, és elnémítják a gondolatait. És a belső énében csodákat művelnek.”

Ez a néhány sor tökéletesen összefoglalja, milyen hatással volt rám a történet. A bűvkörébe vont, beszippantott, elvarázsolt, katarzist okozott. Csakis a legpozitívabb jelzőkkel tudom illetni a regényt, mivel az első szótól az utolsóig imádtam.

Már hónapokkal korábban megvettem a könyvet, mivel a leírása megragadta a figyelmemet, és 500 forintért kiáltott utánam a bolt polcáról. Nem volt mit tennem, ha annyira akarta, hát magammal hoztam. És milyen jól tettem… Bár nem éppen ilyen cselekményre számítottam, mint amit kaptam, de ez talán még a várakozásaimnál is jobb volt.

Vida Winter, az ünnepelt írónő az újságírók kitartó faggatózása ellenére, sosem volt hajlandó beszélni a származásáról, a fiatal koráról, az életéről. Gazdag fantáziája révén mindig új és izgalmas sztorikat kreált az érdeklődőknek, de az igazságot – mely talán bármely kitalációjánál izgalmasabb és érdekfeszítőbb - megtartotta magának… mindeddig.

Margaret Lea antikvárius vénkisasszony, akinek legfőbb hobbijai a könyvek, és kevéssé ismert XIX. századi írók életrajzainak megírása. Ő inkább a holtakat kedveli, ezért is vonakodik kezdetben elvállalni Miss Winter felkérését. Azonban miután elolvassa az írónő első könyvét, olyan rejtélyekre bukkan, melyekre választ akar kapni. Így kezdődik el számára az a történet, mely végérvényesen megváltoztatja az életét.

„Eleinte az életünk nem igazán a mi történetünk, hanem valaki más történetének a folytatása.”

Valójában nem csak Vida Winter történetét ismerhetjük meg, hanem a nagyszülei és a szülei élete is kirajzolódik előttünk, egy olyan családé, melyben tragédiák befolyásolták mindenki sorsát. És egyben megismerhetjük Margaret életét is, illetve az okait, miért zárkózott be egész életére a könyvek világába.

Nehéz erről a könyvről úgy írni, hogy azzal ne áruljak el semmi fontosat, mert csavar jócskán volt a történetben, bár volt, amit előre sejtettem, hogy nem minden az, aminek látszik, hiszen olvasva a múltat mégis tudtam, kivé lett a jelenben Vida Winter, és voltak olyan momentumok, mikor valamiféle reakciót vártam volna egy-egy szereplőtől, mert én felkaptam rá a fejemet, de mintha ők viszont elsiklottak volna felette. Persze ez a végére értelmet nyert, de éppen ezért nem ütött akkorát.

Ellenben a legvégső fordulat teljesen megrendített, meg is könnyeztem, de rengeteg kérdést is felvetett, amire nem kaptam végül választ, de talán jobb is így, mert tovább gondolkozhatok rajta, gyárthatok teóriákat, de attól még nem fogom kevésbé szeretni ezt a történetet, hogy igazából mégsem fogom tudni a kérdéseimre a feleleteket.

A hangulat, a történet, a nem-papírszereplők és a csavarok miatt összességében csillagos ötös nálam ez a regény, és a kedvenceim között lesz a helye. Kiváltképp ajánlom télen olvasni, mikor bebújhatsz a paplan alá a könyvvel, és olvasás közben elkortyolhatsz egy bögre kakaót vagy teát mellé.