Ken Follett: A katedrális
Ez volt az a könyv, aminek egyszerre hatalmas elvárásokkal, és talán annál is nagyobb kétségekkel indultam neki. Évek óta ajánlgatták, főleg anyu, hogy nagyon jó könyv, izgalmas, cselekményekben gazdag. Eddig a vastagsága visszatartott, de miután ősszel megnéztem a belőle készült mini sorozatot, már nem volt kétség, hogy eljött az ideje, hogy elolvassam. Hiszen ha a sorozat tetszett belőle, a könyv csak még jobb lehet. VISZONT Ken Follett kapcsán már ért engem nagyon negatív élmény, a „Kulcs a Manderley-házhoz” című regényét félbehagytam, annyira szenvedtem vele.Az alaptörténet, mint ahogy a cím is sejteti, egy katedrális, vagyis annak építése köré fonódik, ez lesz a kiváltója, hogy a különböző társadalmi rétegből származó szereplők keresztül-kasul hálózzák egymás életét. Betekintést nyerünk ezáltal a szerzetesek életébe, rádöbbenünk az egyházi vezetők önző, hataloméhes viselkedésére, a gazdagok grófi címért folytatott harca a szemünk előtt folyik, akárcsak Anglia trónjáért vívott polgárháború, s közben izgulhatunk, hogy az olyan egyszerű emberek, mint a parasztok, kőművesek, ácsok, stb. ne haljanak éhen a vérzivataros időkben.
Minden adott lenne tehát egy remek történethez, én mégsem élveztem a könyvet. Hogy miért? Jó kérdés, annyira én sem tudom, sok kis tényező játszott benne közre.
Vegyük például a szereplőket. Nagyon sok karakter játszik fontos szerepet a regényben, de igazán senki sem volt számomra szimpatikus. Nem szándékosan, de tudat alatt mégis valamennyiüket ahhoz a személyhez hasonlítottam, akik a sorozatban voltak. Tamás mestert a sorozatban nagyon szerettem, mert értelmes és kitartó, szereti a családját, de a könyvnek már rögtön a legelején eljátszotta nálam a szimpátiáját, mikor a felesége halála után rögtön pár órával egy másik nővel feküdt össze, meg vallotta magát szerelmesnek, holott állítólag nagyon szerette a feleségét is. Meg a későbbiekben is annyira szűklátókörű volt, ha a fiáról volt szó, hogy az rossz benyomást keltett bennem, és nem tudtam neki megbocsátani.
Talán Fülöp perjel volt az egyetlen szereplő, aki végig fenntartotta bennem a szimpátiát, mert szerzetes létére sem volt tökéletes, és tisztában volt a saját rossz tulajdonságaival. De voltak röpke pillanatok, amikor őt sem tudtam kedvelni bizonyos cselekedetei miatt.
A legtöbb szereplő elég egyoldalú volt. vagy velejéig romlott, vagy abszolút rossz. Túl nagy jellemváltozások nem történtek, jellemfejlődés még annyira sem, és azért egy ezer oldalas regény esetében ez elég szörnyű.
A másik, számomra, nagyon negatív a könyv kapcsán a túlzott mennyiségű, és szerintem abszolút felesleges brutalitás, illetve testiség ábrázolása volt. Oké, értem én, hogy egy olyan világ volt a 12. század, ahol a háborúkkal együtt járt a halál és az erőszak – akár nemi is -, de olyan részletességgel ecsetelni, mint ahogy megtörtént, nem kellett volna. (Nem véletlen hagytam abba anno a Kulcs a Manderley-házhoz c. könyvet, abban is hemzsegtek a ponyvaszerű, szexuális leírások.)
Ritkán esik meg velem, hogy egy könyv ellenében a belőle készült adaptációt ítéljem jobbnak, de ez esetben ez történt. Ennek ellenére valószínűleg el fogom olvasni a folytatást is, mert olvastam már arról is hideget-meleget, legjobb lesz, ha most nem hagyom magam mástól befolyásolni, majd én eldöntöm, jobb-e vagy sem, mint „A katedrális”.
Nem is tudom most hirtelen, hogy mit írjak erről. Az egyértelmű, hogy megint csak nem nekem való könyvről van szó, de ráadásul ez most még olyan is, amiről eddig egyáltalán nem is hallottam, úgyhogy más véleményekkel se tudom összevetni a tiédet. Na sebaj, nem lehet mindenhez érdemben hozzászólni. :D
VálaszTörlésÉvekkel ezelőtt elkezdtem a könyvet, de valahogy nem fogott meg és a felénél félretettem. Igazából a sorozat sem tudott lenyűgözni, szóval A Katedrális azóta is könyvjelzőzve várja, hogy újra kinyissam a kapuit.
VálaszTörlésDe egyébként én is rengeteg dicséretet hallottam róla.
(Nemrég olvastam a Manderley-ház asszonyát, és bár ahogy olvastam, a tartalom nem egyezik, de már a cím is arra ösztökél, hogy nem mostanában veszem a kezembe Follett másik könyvét. :"D)
Azért én amondó vagyok, egyszer próbálkozzon meg ezzel a könyvvel mindenki, ha van rá ideje, és döntse el ő, tetszik-e neki, nem kell mindig mások véleményére hallgatni :)
VálaszTörlésA Manderley-ház asszonya a kedvenc könyvem XD, de az teljesen más műfaj, stílus és történet, semmi közük egymáshoz. :)
Nekem is hasonló a véleményem, de én a testiséggel kapcsolatban, bár nekem brutalitás nem volt olyan vészesen sok benne, háborús regényekhez képest még kevés belső szerv folydogált benne. :D A jellemfejlődés résszel azonban nem értek egyet, pl. Remigius is kinövi az aljasságát a végére, bár igaz, lehetett volna több is. A jó szereplőkben meg direkt tetszett, hogy néha utálhattam őket, olyan életszerű volt. :D
VálaszTörlésNekem azért összességében tetszett, bár én nem ilyenre írnám meg, az biztos.